Legyen miénk a politika!
A közfelháborodás napján, 2014. november 17-én Gyöngyösön tartott demonstráción elhangzott beszédem szerkesztett változata.
Tisztelt megjelent Polgártársak, kedves Barátaink!
A mai napon Budapesten és az ország több mint 25 városában, köztük itt Gyöngyösön is azért vonulnak ezrek az utcára, hogy hangot adjanak felháborodásuknak. Mis is azért jöttünk itt össze, hogy hallassuk a hangunkat, hogy kiálljunk magunkért, hogy jelzést küldjünk a hatalomnak, NEM TEHETNEK MEG VELÜNK BÁRMIT!
Itt most szót emelünk magunkért, és szót emelünk azokért is, akik nem tudnak kiállni magukért! Kifejezzük a szolidaritásunkat a szociális ágazat dolgozóival, a rendvédelmi szervek dolgozóival, mindazokkal, akik az Orbán kormány politikájának kárvallottjai, akiket az elmúlt években végrehajtott szegényellenes politika a létbizonytalanság posványába taszított, vagy akiktől éppen a jövő lehetőségét igyekszik elvenni.
Kiállunk azok mellett a szülők mellett, akik továbbra is a tanulást látják a felemelkedés zálogának, és akik minden áldozatot meghoznak azért, hogy gyermekeik ne kiszolgáltatott bérrabszolgák legyenek a saját országukban, hanem a saját sorsukat és az ország sorsát alakítani képes felelős polgárok! Az ország számos pontján ma egymásért mennek az utcára az emberek, és közös jövőnkért emelik fel a hangjukat, hogy erőt mutassanak a kormánynak, hogy erőt mutassanak az országot uraló politikai elitnek!
Az a helyzet kedves barátaim, hogy az internetadó elleni tüntetéssel és a kormány azt követő meghátrálásával átszakadt egy gát! Bebizonyosodott, hogy a mindenható 2/3-os kormány sem tehet meg akármit! Bebizonyosodott, hogy a hatalom végső soron a népé, a hatalom a miénk! Egy jól szervezett spontán tüntetés olyan eredményt tudott elérni pár nap alatt, amit mi ellenzéki politikusok több éves kitartó munkával sem tudtunk, meghátrálásra késztette Orbán Viktort!
A mai tüntetések apropójaként három fő üzenetet fogalmaztak meg a budapesti barátaink:
Éspedig:
Nemet mondunk az internetadóra!
Nemet mondunk az állami korrupcióra, és Igent mondunk az átláthatóságra!
Nemet mondunk a jelenlegi külpolitikára! Igent mondunk Európára!
Az internetadó dolga, úgy tűnik rendeződött, de ebben a kérdésben is ki kell fejeznünk, hogy készek vagyunk megvédeni az elért eredményt és továbbra is kiállunk az értelmetlen, ötletszerű, a szabadságjogokat korlátozó adóbevezetésekre!
Nem rendeződött azonban az államra, és az adóhatóságára vetődött súlyos gyanúnak az ügye! A mai napig nem tudjuk, hogy mi történt az ÁFA-csalások ügyében! A mai napig nem kezdett saját érdemi vizsgálatot a kormány annak érdekében, hogy kiderüljön mi áll a NAV elnök és társai kitiltásának ügyében!
Amíg ártatlan civil szervezetek vizsgálnak hosszú időn keresztül, hogy tamponvásárlások jogszerűségét vizsgálják, és amíg elrettentésként kommandós csapatokat küldenek alapítványokhoz, addig az 1000 milliárdos ÁFA csalás ügyében a bejelentést tevőt zaklatják, és több mint egy éve nem képesek független ellenőrzést indítani a NAV működésére vonatkozóan!
Azt az elképesztő hazugságot akarják bemagyarázni nekünk, hogy a kormányzat tehetetlen az ügyben, az amerikaiak kérlelésén túl semmit sem tudnak tenni? Tudják menyit költenek Pintér Sándor minisztériumában a tisztviselők feddhetetlenségének vizsgálatára? Hogy mennyiből üzemeltetik azt a rendszert, ami a korrupció felderítésére szolgálna? Súlyos milliárdokból! Ha ezek után egy 1000 milliárdos csalás elkerüli a figyelmüket, és csak arra képesek, hogy saját tehetetlenségüket szajkózzák, akkor nagyon nehéz nem arra gondolni, hogy valamit takargatni akarnak!
A kormány az egészet azzal akarja elhárítani, hogy mindez csak az amerikai nyomásgyakorlás része, gonosz külföldiek akarják megbuktatni Orbán Viktort. Ne legyünk naivak, nyilvánvaló, hogy a nagyhatalmak különböző módszerekkel igyekszenek befolyásolni az érdekszférájukba tartozó országok politikáját, úgy az USA, mint akár Oroszország. A mindenkori magyar kormányok felelőssége éppen az, hogy az ország ne kerüljön végletesen kiszolgáltatott helyzetbe, hogy a kormányt ne tudják olyan lépésekre kényszeríteni, ami az országnak nem érdeke.
Az a kormány, amelyik nem tesz meg minden tőle telhetőt azért, hogy egy korrupciós botrányt felderítsen, a felelősöket felelősségre vonja, az azon túl, hogy súlyos adóbevételektől esik el, még a nagyhatalmaktól való függőséget is erősíti, zsarolhatóvá, kiszolgáltatottá válik.
De ugyanígy zsarolható és kiszolgáltatott az ország akkor is, ha az ügynökmúltat nem tesszük átláthatóvá, ha az egykori hálózatoknak a mai politikában betöltő szerepe továbbra is titok marad. Nem kell hozzá túl sok gondolkodás, hogy rájöjjünk, miért hangos antikommunista valaki ellenzékben és miért kerül közel kormányon mégis a putyini Oroszországhoz.
És ezzel már ott is vagyunk a tüntetés harmadik jelmondatánál: Nemet mondunk a kiszolgáltatottságot erősítő külpolitikára és igent mondunk Európára! Ha választani kell, mi nem a fél és egészdiktatúrákat és az oligarchagazdaságot választjuk, hanem a nyugati típusú, szociális biztonságot és felemelkedési lehetőséget kínáló világra mondunk igent!
Most hogy kimondtuk mit gondolunk a jelenről meg kell vizsgálnunk, hogy miért alakulhatott így az elmúlt 25 év, és el kell döntenünk, hogy ezek után mi a feladatunk?
A politika azért is lett ilyen, mert hagytuk, hogy ilyen legyen. A politikus egy olyan állatfaj, ami akkor működik jól, ha ellenőrzik. Ne felejtsük, hogy ők a mi megbízottjaink, ha nem azt teszik, amivel megbíztuk őket, akkor számon lehet rajtuk kérni. Azért kell megszerveződnünk, egymással szolidaritást vállalnunk, és ellenőriznünk a politikusainkat, hogy ne játszhassanak ki minket egymással szemben. Legyen nekünk fontos a másik ügye is, álljunk ki a saját érdekeinkkel együtt másokért is, és ne hagyjuk, hogy egymás ellen hergeljenek minket!
Ha képesek vagyunk összefogni és erőt felmutatni, akkor valódi és gyökeres változást érhetünk el! Ehhez azonban az kell, hogy minél többen ismerjük föl, hogy annak a kétpólusú politikai polgárháborúnak, ami jobb és a baloldal között zajlik, máshogy nem lehet véget vetni, csak ha kitartóan és szervezetten felépítjük azt az ellenerőt, amely nem hagyja magát felültetni, politikai lózungokkal egymás ellen hergelni, ami képes ellenőrizni a politikusokat, létre tudja hozni a saját nyilvánosságát és képes hatékonyan részt venni a helyi és országos közéletben.
Ebben a munkában az első lépés, hogy megtaláljuk egymást, mi, akik egyetértünk a valódi és gyökeres változás szükségességében. Hogy megtaláljuk és lelkesítsük egymást, hogy merjünk részt venni, merjünk felelősséget és feladatot vállalni. Meg kell jelennünk minden településen, fel kell karolnunk a helyi közösségek problémáit, részt kell vennünk a helyi programok kidolgozásában és megvalósításában. Segítenünk kell feltárni a gazdaság és politika káros összefonódásait, és elérni a közpénzek elfolyatásában részt vevők felelősségre vonását.
Nagyon sokan felelősen és helyesen gondolkodnak közös ügyeinkről és sokat tesznek szűkebb és tágabb közösségeikért, de egymásról nem tudva, közéleti szerephez nem jutva, nem érvényesülnek kellőképpen. Külön-külön gyengék vagyunk, de összefogva erősek leszünk!